Ismét a sötétben voltam. Az ikertestvérem, akivel közös volt a szobánk, mindig könnyen elaludt. Vele szerettem nap közben birkózni, a magányos éjszakai küzdelmektől viszont rettegtem. A sötétből olyan súlyos gondolatok törtek rám, mint: „Mi lenne velem, ha meghalnék ma éjszaka?" Nem akartam meghalni, de ami igazán ijesztőnek tűnt a halállal kapcsolatban, az az, hogy nem lehetett tudni, mi következik utána. Egy különösen nehéz éjszaka után, amikor sokáig nem tudtam elaludni, odamentem anyukámhoz reggel a konyhában.

„Mi lesz velem, ha meghalok?" - kérdeztem. Kis habozás után töprengve válaszolt: "Még gyerek vagy. Emiatt nem kell aggódnod." Ez a válasz olyan volt, mint egy szelet fehér kenyér. Pillanatnyilag csillapította az éhségemet, de nem sok tápértéke volt."

Talán a templomban kellett volna valakinek feltennem a kérdéseimet. Végül is minden vasárnap templomba járt a családunk. De egy. részt nem nagyon szerettem járni, másrészt nagyon keveset tudtam Istenről. Szerettem volna azt hinni, hogy a mennybe kerülök, miután meghalok. Azt gondoltam, úgy juthatok a mennybe, ha több jót teszek, mint rosszat. Valószínűleg épp ezért féltem annyira a haláltól. Tisztában voltam vele, hogy rengeteg rosszat csináltam.

Azután 16 éves koromban meghívtak egy ifjúsági hétvégére. Valaki Istenről beszélt a Bibliából. Korábban mindig távolinak éreztem Istent. Nem ismertem őt személyesen. Nem tudtam az igazságot a valóságos Istenről. Ezen a hétvégén viszont életemben először megértettem, hogy Isten mindig közel van, és hogy szeret engem minden rossz dolog ellenére, amit valaha is csináltam. Emlékszem, hogy valaki azt mondta, hogy ha én volnék az egyetlen ember a Földön, Isten akkor is elküldte volna Jézust, hogy meghaljon a kereszten a bűneimért. Ez segített felfognom, hogy Isten személyesen szeret engem. Jézus nemcsak meghalt a kereszten a bűneimért, hanem fel is támadt a halálból. Amióta Jézusban hiszek, minden reggel reménységgel ébredek, és többé nem félek a haláltól. Tudom, hogy örök életem van Jézus Krisztus által.