Ha tényleg van Isten... biztos, hogy nincs túlságosan oda értem. És BIZTOS, hogy semmit nem akar kezdeni velem.

Ismerős gondolatok? Életem nagyrészében nem sokat gondoltam Istenre. Gondoltam, hogy valószínűleg létezik - de biztos, hogy nem szeret. Mert tulajdonképpen nem voltam valami jó ember. Gyerek koromban kínoztam az öcsémet és a húgomat - amikor pedig idősebb lettem, a drogokkal és az alkohollal kísérleteztem. Ha a hazugság, vagy a lopás hasznosnak ígérkezett - nem haboztam. Miért ne? Más is ezt tenné, gondoltam; akkor mért maradnék le?

Mire harmadéves lettem az egyetemen, kezdett kínossá válni a kettős életem. Azt mondtam a többieknek, hogy „hiszek Istenben", de ezt az életmódom nem támasztotta alá. Végül az egyik barátom szóvá is tette ezt: „Azt mondod, hogy hiszel Istenben. Akkor mért viselkedsz így?" Chuck olyan ember volt, aki tényleg hitte, hogy Isten valóságos, és hogy törődik velünk. Ez a gondolat kihívás volt a számomra. Azt hiszem, én is valóságosnak gondoltam Istent, de azt nem hittem, hogy foglalkozik is velünk.

Néhány hét múlva megint összefutottam Chuckkal, és megkérdeztem, hogy szerinte Istent érdeklik-e az olyan emberek, akik „nem túl jók". Chuck azt válaszolta, hogy egyikünk sem elég jó Istennek. Ezt nem nagyon értettem. Ismertem pár jó embert, és biztos voltam benne, hogy a Pápa, vagy a szentéletűek ellen Istennek sem lehet kifogása. Chuck viszont azt állította, hogy ha valaki egyetlenegy rosszat cselekszik az egész életében, azzal már „elvágta magát" Istentől. Ez nem hangzott túl jól, de legalább egy csónakban eveztem a többiekkel.

A következő dolog viszont, amit Chuck mondott, fenekestül fordította fel a csónakot. Azt mondta, hogy Isten a „bűneim" ellenére szeret, és kapcsolatban akar lenni velem. Azt is mondta, hogy Isten kész megbocsátani MINDENT, amit valaha tettem, és erőt tud adni, hogy azt tegyem, amiről tudom, hogy jó. Ez tetszett, mert már többször megpróbáltam „megjavulni", de soha nem sikerült.

Elkezdtem közelebbről megvizsgálni Jézus történetét. Kiderült, hogy nem keresztény történészek is írtak egy valódi személyről, akit Jézusnak hívtak, Izráelben lakott, csodákat tett, és még a halálból is feltámadt. Úgy gondoltam, hogy ha ez tényleg megtörtént, érdemes a szaván fognom Jézust, már ami a személyes megbocsátást illeti. Kértem, hogy bocsássa meg a bűneimet, és tegyen olyanná, amilyen akarja, hogy legyek.

Azóta sok év telt el, és még mindig bennem él. Annak ellenére, hogy még mindig követek el bűnöket, és tudom, hogy sose leszek „elég jó" Istennek, tudom, hogy Ő szeret és elfogad amiatt, amit Jézus tett értem. Örökre hálás vagyok Neki ezért.